A házra messziről nézegettem.
Lakott ottan egy vérebfejű úr.
Katonásan, kitolt hassal járt-kelt
a téglajárdán vigasztalanul.

Dárdahegyű kerítésen néha
fejét fölnyársalva kikönyökölt,
de düh-lépésben lódulva újra,
végig a kertjében döngött a föld.

Még soha nem láttam ebet ingben.
Se prémes bundában szelindeket.
Indulót hallgatott gramofonból.
Villogó késsel, pattogva evett.

Nem tudtam betelni vele. Vonzott.
Napraforgótányér mögül lesem,
hogy négykézláb ereszkedik egyszer,
s szemem közé ugrik egyenesen.

Álmom hoz cirkuszt. Egy mágusforma
krokodilkorbáccsal veri nagyon.
Megkötöztetem a mágust, törpe,
elhízott kutyává változtatom.

S őt, ki ébren vérebfejet hordott,
bíbor páholyba épp leültetem –
de tűzoltó a Nagy Brehmet hozza:
mutatja, és benne felismerem.

S iszkolnék. A cirkusz vonyít, csahol.
Hullámzó porondján hanyatt esek.
A holdvonzás felébreszt. Még látom
az ablakba dagadt ördögfejet.