A szokásos úton jön. A lámpaernyő
sátorából lép ágyamra lába,
és elvisz engem múltam kísértetedző,
kamasszal zsúfolt mozijába.

Ismeritek? Itt a páholy babiloni
óriásasszony medencecsontja.
Rá a sötét páfránya úgy kunkorodik,
mint Gitta ölére a bolyha.

Csóktanuló extázisban egymás csipke-
idegeibe bújva szállni,
elkezdünk mi a vakító sebes térben,
mint összenőtt csípővel két sziámi.

S mint hó alól a szakadék, az édes száj
szédítő mélyen hogy felreped,
az az üvegharangzuzalék-csengés már
a páholyra dönti az eget.

Szivárványostól ömlik, tejutat vetve,
széttett-lábú pupilla tágul,
s a páholy ordasíny-bíborán remegve
elragadtatottan elájul.