Kiterítettem magam elé a papírt,
mint ejtőernyős alá egy darabka
kisimított, puhára boronált földet.
Két öklöm levélnehezék-ólma mögül tekintetem
lefényképezte egy rátévedt muslinca utolsó pillanatát.
Szörnyethalt, mikor észrevette, hogy a
radírforgács alattomos szürke férgei körbekerítették.
Ahogy két szárnya a hátról végképp lecsúszott,
s hegyét a papírba döfve kimerevedett,
arra hasonlított, mikor egy fénykép szuggeráló
szeme elől a növekvő félhomályban félrefordulsz,
s elcsodálkozásoddal egy időben az okot is pontosan
érzékeled: fölsóhajtott a vázából kihajló virág.