Üresség körül szavak. Szavak, képek és gondolatok.
Ész és szív szánandó bakugrásai.
Költészet. Aranyfényű horpadt pléhe a rozsda
vöröshangyáival bemászva.
A húszéves Gérecz Attila ötliteres paradicsom-
konzerve Recskről.
Színültig tömve Böndő tizedes konyhaszögletének
moslékoshordajából.
Mákos csík és csíkos tokány egymással keveredve
hurkolódott félig kilógva
és fejjel lecsüngve a pléhdobozról,
mint Gogol száradó kísértetei a templomfalon.
A tüskésdrót között, a senkiföldjén
szélnek eresztettek minden idomított ebet
(ó, hány versben hány fénykép róluk!),
de mint a víz tetején, Attila köztük
árnyéktól-árnyékig hatolt.
Persze hogy nem járt (Istenem, hova tűntek
a biblikus napok!),
inkább csúszott-mászott hasmánt,
Recsk-szülte sárkánygyík,
százhetven centi hosszú százlábú térden és könyökön,
és negyvennyolc pár láthatatlan
páncélpikkelyes kurta karikalábbal
nyomult előre a holdsütötte barakkajtón,
a golyószóró célzókeresztjével
négyfelé hasított üregen át
a szögesdrótkerítés anya-medencecsontnyi rése felé.
Foga közt koppant az üres konzervdoboz,
de száz lábán vonagló törzzsel
alvó ávósok álomkáprázatait kikerülve
– nehogy a lapockacsontok kopasz borotvája
kárt tegyen bennük – araszolt tovább
kitóduló lélegzetük ölbeli gida- s báránycsapatja között
a konyha felé.