Bolyongok fekete parton egymagam.
Lélekvesztő keskeny út vízbe csúszó betontábláin
mintha fehér saruszíjon zseblámpafény megvillogna.
A lábujjak önfénye, a széltestű bokaderengés
bántatlan siklik a szurok-ezüst hullám-kalapácsok
szilánkokká zúzott kőkupacára.
Várj, most majd utólérlek, kiáltom,
amikor a tó kettéharapja saját partját
s ormótlan fekete bikateste
hangtalan sűrű kátrányfolyással
medréből utánad gördül.