1
A noah-noah csak a világ, ahogy nézed,
nem a menekülésed.
2
Jelentése sem Gauguin,
sem az erzsébeti néger.
Sem a menekvés.
Sem a forradalom.
Költőnőinkkel egybevetve
páratlan logikádat
jobb, ha lelakatolom.
Itt, Gubbióban nem az hiányzik.
3
A noah-noá(h)ból semmi nem hiányzik.
Nem élték fel. Nem tették tönkre.
Versemet nem írhatja el előlem senki.
Életedet nem élheti el előled más.
Feltéve, hogy sikerül rátalálni,
s ha azt mondod „én”,
csakugyan te vagy,
nem a hagymáz.
4
Ha ezen az első gubancon túljutottál,
kővé nem dermeszt többé szitává lőtt történelem.
Abban a bádogtartályban soha nem volt semmi,
nemhogy az élet vizét benne tárolták volna
neked s nekem.
5
Nem tudom, van-e a világon
annál tökéletesebb útszakasz,
mely Perugiából Gubbióba vezet.
De gyanítom, hogy páratlanságát
kezdettől fogva magamban hordtam,
s celláim falán már tükröződhetett.
6
Nem tehetünk mást,
ha a Lenyűgöző ránk talál,
addig nézzük, amíg a testvér
gyerekkor magától összeboronál,
elvegyít, átültet, keresztez –
Beállítsz magadhoz –
Térdeden lovagolsz –
A Farkas (s Gubbióból ki más?)
előlép s emlőjéből megitat,
ha szerethetsz.
7
Ha!
Vigyázz!
Ez itt a kulcsszó!
Csontváryt elég hallomásból…
S Otahi pózait mappába tett ujjal
tükröd előtt végigcsinálhatod:
attól, hogy tudod,
még nem leszel az a „lópokróc, priznic”!
Ki a vöröslő Gauguin-fűbe bukott,
rohadhat ott
tovább –
könyörületesebb nem lesz
föléje guggoló Európád.
Mert a priznicséghez
nem konyítsz.
8
E noah-noah hercegséghez
a festészet se elég bédekker, szívem.
Szeretni tudsz?
Egyszer megkérdi tőled „valami-valaki”
szelíden.
Ki?
A hiány.
Talán a halál evilági hangja.
Ember-köze.
Minden méz közepéből az epe.
A késszúrás-keserű mese
vége.
Hangosabban más kérdések sorjáznak.
Más hangerő. S a hangfekvés is.
Másokkal vannak tele a könyvek,
a vásznak.
Klitoriszod rejtett barlang-tömlőiben
más villámcsapások cikáznak.
Más a tézis.
S az anamnézis.
Egyszer meghallod mégis.
9
Majd ha – otthon! –
szememben a gubbiói útra pillantsz
(vagy a gubbiói úton rám),
a noah-noah sem lesz hazajáró fantom.
Sem végleg elkésett.
Sem túlságig korán.
Ha a történelem nem tart vele,
túllép rajta ő.
A szétlyuggatott bádogskatulyából kibújt
ő, a történelem végterméke.
A kezdet.
Ámbár csöppet sem új.
(S csöppet sem filozófiai értelemben.)
10
E szerény
csodát
talán érzékelhetővé teszi
hasonlata:
aki olyan szegény,
hogy a porszívógépbe illesztett papírzacskót
gondos kiürítése után visszarakja,
valami egészen hasonlót művel.
A noah-noah csoda: csoda,
csak kisbetűvel.
11
Mint a nő második, harmadik szüzessége.
Átélheti,
de megnevezésére béna
a nyelv.
S még a szerelemben is csak a hányaveti
léha
hasonlat
rózsaszín léggömbje röppenthető fel.
Azt mondják: „Csillagom, Napom vagy!
Oly szép, mint egy ártatlan gyermek.”
S azt mondod (magadnak is):
„Mintha szűz lettem volna újra,
olyan jó volt Csillagodnak, Napodnak.”
Látod,
szakadékony bőrdarabkád
ekkora vermet rejtett:
lett szemedre húzott sapkád,
bevarrt szemű Ku-Klux-Klan süveg;
a való meghúzza magát, mint légnemű hasonlat,
s egyetlen sejtje
(bár elhalt rég)
befalaz magába halottnak.
Pedig szűz vagy újra.
Ha: szerethetsz.
12
Nem fekete mágia ez, nem fehér.
Amilyen a kiürített papírzacskó,
mocsoknyom mocsoknyommal rajta összefér.
Gyűrődéseivel
a noah-noah agyagot-sarat vedlő
szentségtartó.
Horpadásainak
repedező boltú Sixtina matricáján
Ádám ujja Ahhoz mégis felível.
(Vagy csak felér?)
Törtívű mozdulat, e kéz
mellényúláshoz annyira rájár…
A gubbiói úton tart feléd?
Nem, nem, rosszul mondtam:
szőnyegbombázásból,
levegőbe röpült gáztartályok közül
sántikál már.
Harlekin-álcája leégett itt-ott.
A tekerőlant nyekergő
ördögmalom-kereke
pörög a légnyomástól.
De kibukfencezik roncsból a zene,
az Isten hetedik neve,
a kulcs,
ami egymásba nyit,
a más kor.
13
Más kor?
Nem történelmi idő, vigyázz!
Csak a padovai harangjáték.
A kiégett falakon nem lángbetűs írás cikáz.
Csak tájkép.
Semmi parancs.
Csak a jól ismert három dimenzió.
Mondjuk P, ahogy a szelek kisöpörték,
és amennyi sarkamra tapadt,
annyi Gubbio.
De ahogy a noah-noah belehajlik,
ahogy a Török Flóris utcán végigimbolyog,
az benne a más,
amit az égből belehajlít,
az benne az új,
amit magában hozott.
14
Mindez eszelősen naiv.
Mindez mese a Zöld Disznóról.
Még az se. A mese füle, farka
kikunkorodva a hosszú ó-ból.
(Ha ó-ra végződik e hegyre kúszó város neve,
miért ne lehetne ez az ó
az enigmája?
Ó,
kerek, mint a Nap,
kinyúlik belőle ölelni induló keze,
s látlak: pillangózol a zöldben fölfelé,
magnetikus
oltalmába.)
15
Mint a harangjáték.
Keze van, lába van,
ó-ra nyíló szája van.
Amit gondol:
levele van, szára van,
virág és mag.
Ennyi a noah-noah „tudománya”.
Végezetül is kezdet.
16
A tenger Vénuszt titkossá csiszolta.
Ám, lehet, hogy tízezer évre újra elmerül.
S utána hull egy közepes komputer
s egy behemót retorta.
Tízezer? Lehet abból néhány nullával több is,
ha a három így eggyé forrhatott –
s a kilencéves Beatrice Danténak
(azaz, költőnek a Múzsa)
hármasikreket szül:
mert Három Grácia szól a maga módján:
Jó napot!
S fonják, ölelik egymást dermedt táncban,
ha csupán átvitt értelemben is,
és semmiképpen sem raffaellói láncban
lejtenek örökké sóbálvány-csöndjükkel.
A tenger túlfaragta Vénuszt minden titkokon.
Vagy csak bevénuszozta az ócskavast, az üveget?
Mégsem anyaguk,
alighanem tartalmaik ömölhettek át egymásba,
hogy a három ilyen egy lehet.
17
És nem a boncasztalon,
kedves Lautréamont.
A napon.
Ez a hatalom!
Ettől lesz a csoroszlyából szűz!
S ötvenkettedik évem ifjúsága,
a sokadik!
Ettől
legöngyölődik fejem alá a Hold
tiszta gyolcsa,
s hátrahajló fejjel a gubbiói Farkas
számba ejti
melled tüzelő csúcsait.
Itthon pedig majd ez a fáma jár:
A noah-noah? P-ben él.
Farkasa gyomrában lakik.