1
Mit mondhat neked egy nagyon öreg noah-noah ember?
Noah-noah felesége így szólt hozzá
az Isola di Mantegnán átsuhanó helyi járaton:
„Már megint kiszőrösödött a füled! Na és az orrod!…”
Hát azért üljön a lábad elé,
hogy kicsi ollód megilletődve nyesse
a fül kopár bozótját?!…
2
Mit mondjon neked egy noah-noah kisfiú?
Aki ha gondol egyet,
noah-noah játszótársával
Monselice toronyteraszainak
sötét bélésű boltívei alól
szökdös át egymáshoz,
s ha az est
a zöld kúphegyek közé
leereszkedik,
az istállóajtók fényének dőlt kévéiből
szálanként kötik csokorba
a pipacsokat.
3
Vagy ne mondjon semmit,
csak noah-noah társával együtt
toppanjon be hozzád
a közömbös, hideg csillagképek alatt?
A fürdő zugában rádtalálva
a félig lehúzott halványlila harisnyaszár
lágy tekergőzéssel úszik utánad,
mint szövegek az ikonokon.
Bebarnult mennyezet helyettesít röpülő eget,
virágcsempéjű kád a kagylót,
s a kádból,
a tenger tenyérnyi végtelenjéből kilépve
talpad hajlataira a Föld
vastag, meleg, barna szája tapad.
4
Vagyis mit mondjon neked egy noah-noah, ha költő?
Hogy látta, amint az Isten
festette a virágokat Mantovában?
Hogy Parmában ő volt
a Battistero felől érkező muzsika;
a könyvüzletbe betoppanó egyszál dudás,
hátán dobbal, cintányérral,
s hogy a koldus zenéje úgy vonult végig Parmán,
csengve, édes és gőgös szökőkút-csobogással,
mint egy sivatagi királynő
tevehátra ültetett
délibáb-zenekara?…
5
Az öregember-öregasszony-kisfiú-kislány
noah-noah vers,
ha egyszer úgy tud szólni,
mint Padovában reggel a harangjáték,
megíratlanul is hallani fogod:
fölülsz az ágyban,
az ablakhoz lépsz,
s bár minden a régi,
te tudod: semmi sem az.
Már minden noah-noah élet.