A szegények tengerpartján

Viareggióban a milliomos pálmasor mögött, a Kikötő mögött, Dalí sárga futóhomok síkja és a mocskos tenger beton hullámtörői között, az elhajított cocacolás konzervdobozból szemed előtt bújik elő a szirupbajszú patkány,
s a féllábú koldusasszony lábcsonkja messzire rózsállik virágként. Ide kifekszem, mint egy repülőtér egyezményes keresztjele. Kitárt karral kisápadok, kifeketéllek a csillámló sárga lobogásból,
és P-t érzem, gyárszagát, a meztelen fáig koptatott piros vagy kék, vagy lila bódé körül a kiöntött szappanosvíz otthoni sercegését: két lapos szikla között Gitkatamil lábujjaira húzza fakó ruháját, guggol K. K. bácsin, s megdöbbentő ugrálását egy pillanatig sem hagyja félbe – nádszál derekát mintha egy láthatatlan szenesember-marok szorongatná, rázza a fölül-alul nyíló zsákot, fönt kirázza a bőrt majdnem szétrepesztő két lágy labdát, hullámzanak, hegyükre ragadt mazsolájuk Gitkatamil bíbor arcával egyszerre ugrik föl-le,
lent, kapkodva takaródzó keze közül, a lába nagyujjába kötözött ruha alól mély titkuknak egyetlen holdfény-tincse sem rázódik ki a sófényes partra, pedig lesem – – –
de figyelhetem-e? Lenyűgöz K. K. bácsi Titán-arca: fekete szemgödre, viasszá sápadt orra, vonagló száj-íja, fogcsikorgatása.
Mi baja? kérdezném Gitkatamiltól. Vízbe fúlt? Ő az ajkába harap, nyelvét kiölti, száját, álla közepéig bőrét lenyalja, s pillanatra szemembe réved. Lát is. Tekintetével szól is: Légy szíves menj most! Kérlek!
Értetlen kisfiú, szótfogadok, megfordulok. Fehér papírrepülőmet gurítani kezdem a levegő ezüst pályáján. Csakhogy a repülőm visszakanyarul. Szárnya mögül rájuk pillanthatok.
Gitkatamil tekintetét most kaparja ki valaki a szeméből. Nem látom, csak belülről hallom, ahogy fölötte suhog. Gitkatamil bogártalan szeme, mint üres álarcban a szemrés.
Majd könnybelábad. Majd nevetni kezd.
Semmit sem értek. Ha meghalt, hagyná ott K. K. bácsit. Ha meghalt, meghalt. Olyan szőrtokos szájzuga volt.
De Gitkatamil ráborul. Hajában a napfény, szétrezgő körvonaluk sugárzása foszladó ruhájuk alól a homokban kígyózni kezd, siklani. Zizeg, ahogy egy szénaboglya lélegzik.
S kisfiú, én, rájuk ismerek:
A két lapos szikla köze hazatartó napserleg-hajó. Gitkatamil két fölfedett melle kigömbölyül belőle – zsákmányolt Heszperida-almák.