Hazám, nem aláztál otthon meg elégszer?
Rómáig kinyúltál, hogy itt is megalázz?
Tébolydaőreid az éterben kényszer-
zubbonyostól: bábok!, s pattogzik le a máz.

Holt lelkek templomán rácson túl az ablak.
Túlfelőli ablak néz vissza, rajta át.
Ülök mozdulatlan, mint a platángallyak.
Megkétszereződve kötik rám éjszakád.

Nem elég, hogy cellád négyszöglete formált?
Nem testem – életem lábszárcsontja tördelt.
Negyvenhárom évnek mérsz tömegsír-kordát?
Elevenre hányod még most is a földed?