Egy palazzina grottáiból

Tartalom

 

Hajnali kút

Takaród alattad összegyűrve,
Bernini márványa lágyan redőz.
Feszített víztükör-lepedődön
hajnali tenyerén tart egy isten.
Álmodban: kolibri, őscsönd, dzsungel.
Álmodban ujjaid orchideák,
lábközöd rejteni rád tapadtak.
Illatod cseréje most már folyik,
mint két lány tükörben cserél ruhát:
fölhúzna szirombőrt virágszirom.
Még alig sűrűdő pehelyerdőd
ökörszem kezdi el csipegetni –
ujjad közül iszom helyben szállva.

 

Tükröző Tevere

Déli titok: láttalak, repültél!
Pincemélybe leúsztál utánam.
Cecília rács mögül, sarokból
(mozaikján zenélő leánytest)
sötét kútját azonnal befedné.
„Nehogy arcmásom oda lerántson!”
Hallom, súgja, s kitúr az öléből.
Suttog ajka, Teverén platán-száj,
de én téged hallak csak suhogni
s öntudatlan lépem át a kútmélyt.
Lépcsőm is épp ekkorra fogyott el.
A kő is épp ekkorra hasadt szét
lábam alatt, amikor kiszálltál.
Feldőlt harang gurult a tetőkön.
Álmodnám csak? Cikcakkban követtem
cserép-ormot tördelő futásod.
S lentről a víz ingatag tükrei
épp fordítva: tükrözik, hogy űzöl.

 

Az elhagyott tó

Hosszan álmodtam: Gázoltam tóban,
kis néger rablány (Rómában jár-kel),
hol sír, hol csengő nevetése kulcsol
édes torokhang-vízgyűrűt énrám.
Nem tudom, nem én, hányadik nádas
közepe csap be! Szeme is villan,
nemlátszó csészén eláll kisujja.
Szóródó vízcsepp – holdcirmú köldök.
Szinte szám érzi – s nincs sehol mégsem!
Néz kis nippon lány (mint a Navónán),
hív csöpp thai nő (rizsszemnyi éden:
elefántcsont ujj párnája kagylón),
nyitják és csukják tavon a nádat.
Amíg a szem lát, ahol hűl fészked,
mögüle lesnek, előle űznek,
de hogy te hol vagy?!… – arról rámöltött
lapulevél nyelvük lángol, de nem szól.