Egy hosszú szoknyás, nercbundás asszony
mezítláb megy a Tevere hídja felé.
Izgalmasabb, mintha meztelen
cicázna ablakod előtt, szűzi hóban.
Vajon a Tiberina-kórház vagy
a Szent Bertalan-templom kapuja nyílik
a híd túlsó felén, a szigeten,
ha az alacsony, antik oszlopok közt
elsuhog, s minden oszlopról a négy
lecsonkolt emberfej kikopott szeme les
dzsungelt növesztő léptei után?
Fekete szoknyája mögött a rózsaszín,
a kék orchideák összeérnek,
s a hústalanná eltörölt szájív
gúnyos fintorba rándul, mert íme
a vele egykorú hídkő lélegezni
alig képes, ahogy rászakad
az asszony csupasz talpa alól a vadon.
Kár, hogy e kis híd nem bővelkedik
kőpárducokban. Odasompolyognának
a lába alá, s szórakozottan
(vagy gyerekesen) amíg ott latolgatná,
hogy templomba vagy kórházba térjen,
húnyt szemmel tartanák arany szőrpofájuk
a földdel még csókolózni tudó
hosszú s hajnali bőrrel bevont ujjakon.