Csak szórd, és sokasodnak az órák.
Ülj csak magoson; le-le nézve
feketén lebegő hal alól rád
hálót vet a víz puha lépte.

Visz a kék hegyi táj, emelődő
kőmedre ragadja magával.
Ellent csak sose állj: belefürdő
felhő köti rád a madárdalt.

Te is túl hal-időn, madaras fán
csak ámulod átlebegően:
telt Hold fönn: egy atom, s Napod – az tán
egy sejt; halad éjszaka-űrben.

Ahogy áthalad benned atom, sejt,
te hallgatag ülsz. S a sötét zeng.