Jelenés a pápatemetőn

1

Péternél1 lefelé Sába, kezébe Gí
kezét fogva haladt. Mintha az Alvilág
babrálgatna nyakán, gombjait ujja mind
nyitná s bújna az ing mögé!

Repkedő szeme szólt szótlanul így felém.
(Vagy csak képzelem én?) Máskori lépcsején
botladozva alá, présbe csavart a múlt,
köd kúszik közelembe itt.

Őr, a hádeszi eb mordul, a Mélyben-Úr! 2
Tudlak, Rossz, keserűn. Jár temető közén,
s tompult agyvelején, Sába, hiába is,
nem találsz te se lepkeszárnyt.

„Isten hoz ide!”, lágy s jóravaló mosoly
szikrázhatna elénk! Tisztelet! Épp csak egy
kézfogás. (A misén már, odafönt, de megy!
Ajtón állva nem? – Értenéd?)

Parancsszók. Fa-ebek. S még ez a jobb. Kutyább,
ha döngőn közelít, s két szeme sárga láng.
Én folyvást e pokolt, ezt cipelem. Szorít,
hogy mindjárt beleláthatok.

Péternél lefelé, hátramaradva, lám.
– Hogy találj ma királyt lent? Salamont?… Ha sír
koporsófedelét!, s lopva, sietve csak!,
mert őr hajt, s tömeg összezúz.

2

Árral szembe ha áll ekkor eléd a jó
derűvel teli szív, még odalent kilátsz
sebünk réseiből: Gí mosolyába hullt,
s muslincája, a porkoláb

kulcsát csörgeti, jön, nyílik a rácskapu!
Őr? Egy holt, aki ép! Nézz a szemébe, Lány,
hófehérben amint párnapuhán a kéz
Gít tessékeli… János ő.3

Bár arrébb aluszik kőbe temetve, most
friss virágaiból Mária4 szarvasát
kínálná, mikor is Sába ocsúdva uj-
jong, mert ismeri: „János ő,

Huszonharmadik!” …Egy régies álom ez?
Meddig tart? Lemerül? Gí kitakarta, s most
úgy ring, mint tevehát Sába alatt, a perc.
Szentély… Kellene mirha is?

Zúgó orgonahang? Itt, lakatolt soron,
hol István5 csupa csönd s Kő Pali szarvasát
szitáló temető-éj lepi; Máriánk
s hüppögő dede, hol kihűlt;

szuroktömb-arany-öl!, s mily magyar ég!, magány
siratófala vagy hűs, szoba-csöpp kalit
Európa alatt… Gí mosolyán az őr
fennakadt – gyere Sába, nézd!

* Péternél • Őr, a hádeszi eb mordul, a Mélyben-Úr! • János ő • Mária… • István (jegyzetek)