A Ponte dei Sospiri
rióját némán íveli.
Két rézkalapos zöld cölöp
közül kimélyül köldököd.

A zöld, a barna víz most kék,
éggel végig behintették.
Válladon szétolvadóban,
ahol futottál, az a hó van.

Ints szőke, északi emlék,
Delvaux-lány, holdfény-jelenség!
Fekete vetítővászon
az árnyék fojtott csöndje. Fátum.

Te, mint egy filmben peregve
hátrálsz – s torkomból lihegsz te!
Úgy érzem, a mellkasomból!
Harangnyelv-öklöd bennem tombol.

Te mint filmben, rezgő lépcsőn
gomblyukba férő kicsit lépsz fönn,
s gyufaskatulya ágyadon –
nem! – : itt őrjöngsz ágyékomon!

Szememre gyújtod dzsungeled!
Belőlem magad átveted
a víz fölé, a híd alatt
testünkből ívelsz új hidat.

Ki kisujjal fedsz mellhegyet,
öledbe vonsz faunfejet.
Híd alatt a semmi tüzén
nyársra szúrt álom: öledben én.