Rátkay bolzanói tárlatáról

A tiszt itt nem üthet arcul katonát.
A Hordát képkeretbe zárjuk;
múzeumunk falán vizsgáljuk;
Max Ernst neve csillan üveglapon át.

De jól állt Kodálynak a doktor-kalap!
Kék volt a raffaellói ég.
Az nem bartókin fájó vidék;
Golf-áram tavasza kék kastély alatt.

Bolzano palotáján egerek
vonultak csak az Ikon körül,
Csontváry, Rátkay együtt örül,
tisztán látják: „bő márkinék, egyebek,

elvarázsolt Europék, Dianák –
csak áttételeződtek.” Na és?
Össze nem ragasztható a rés:
itt a világ; ott mi, költői fámák.

S hol a tiszt nem üthet arcul katonát,
minket is képkeretbe zárnak,
míg nem jön el a röpke zárlat,
tűz lesz, s kormában hagynak a katonák.