Háló-ablak alá vén szembeni ház teraszára,
július ingatag angyala testvérpárt telepít le.
Majdnem igaz: ha köcsögbe kitett tej szenderedése
alvadozásuk először. Amúgy szelíd arcukon árnyat
nem látok, Gi se rögtön. Idő kell, míg kiderül, hogy
szép fiatalság, alma-derűdön a bentlakozó ki-
fúrja magát, s tekeregni csupasz-arcátlanul indul.
Nap tüze kelyhe? Jövendő?!… Hát e fivérek bagó se!
Két tizenévü, világ, uraid közül. Ól a szobájuk;
koszba lecsúszva a paplan, túrva sarokba gatyástul.
Áll csak a lusta, s a zoknit a lábujj tolja a kőre.
Kéz nem is éri. Papír kint s bent: napilap s teli-taknyu
zsebkendő hajigálva, bokán túl ér ropogósan.
Olvas a két heverő kimerítőn, látnivaló ez!
Báty példája hat öcsre erősen. Elütni időtlen
nyárnapot így lehet: otthoni lapba merülve legottan
tépdesi csíkká, s hinti koszát laza kézfeje rögtön.
Hétre hetek taposódnak: július égve s elázva.
Náluk a szenny kupacát érlelte Nap, asztalon nőtt a
csikktemető. De a két fi Velence riói alá me-
rülve iszappakolást vesz két-emelet magasában.
Tőlük dőlhet a Frári, s Salúte csigái1 pezsegve
marhakolompos ijesztő fölvonuláson akarnak
(mint a parasztok a Tért2 teleköpve) szerelmi jutalmat –
ők biza lomposan ejtik az újság csíkjait egyre.
Vajh, a Fehér Ház kőszál? S nem repedezne (?) a pince
s padlás, ásitozásuk ily önfeledő csobogásu
morzejelére?! Jövendőnk bájosan ördögi – nemde?