A házban fönt, lent, mindenütt nyaralnak.
Meztelen csúszkálhatsz a lépcsőkarfán.
Énekelhetsz a lefolyóba – hallgat
a hídi Madonna dedével a karján.
Bár nem a Gangesz, csak az Arno habzik,
ha fölhasítja ezüstjét a réce,
a hárfadal Nepálból (nyelve szankszrit)
csupasz talpon surran Felicébe.
Az angyalokkal megtelik a karzat.
(Egyensúlyodra ők vigyáznak aztán.)
Itt csak egy nincs (mint nyár delén a harmat):
Tiltott gyümölcsbe nincs vágy, hogy harapj itt.
Ég a hazája, összes holtam rétje.
Gaál Imre, Pontormo onnan aranylik.
*
A ház, hol születtem, csillagokon lakhat.
Jobbján szülőágy. Anyám sírja balján.
Ahogy – Gí, liftünk csöpp gombjához érve –
kiürült házban föl-le szállunk annyit,
úgy hullsz hazaföld. Hullasz, s milyen mélybe.