Másodszor is Giotto egyik freskóalakjára1

(Fodor András halálhírére)

Bandi, a Bardi2 kitárva: Falán halovány fiatal csu-
hás. Szirom-arca a zászló selyme alatt szelid
vázahomályba begyűjtött kínt s henye könnyeik,
kik ravatal körül ágyra borultak, amíg szive alku

nélkül az óarany égi keresztre repült, agyag arcu
Jézus, eléd. Szabadító indulatú, pedig
kés alig érte gyerekállát – de lobog, repit,
s Érted: erős a halálig. Elszánt. Szava vers. S aranyajku.

Ötvenedik nyaramon se fakult ez a kép. S noha hajdu-
hallgatag állta, ha Giotto kéznyoma ráesik –
két haza nincs, s hite bár lehet ó vagy uj, Istene, az csu-

pán egy eget boritott ránk; s szívbe a fényeit.
Bardiba, hulltod után is elhoz – repedő puha pajzsu –
egykori képzelet. Állsz és hívsz? S a fal égbe nyit.

* freskóalakjára • Bardi (jegyzetek)