Szerető Atyaként, lám, csomagot csinált.
Jóerős doboz átkötve aranyzsinór-
ral, mélyén veled, áll ládahomályban. Úgy
hitted egykoron, ünnepnap elővesz Ő.

Ajándék leszel, azt hitted előbb. Kevés
kétellyel sokat álmodtad a perc havát:
fenyveszöld lesz az est, üstökös átröpül,
szán húz majd, s gyerek-ének fut a szán elé.

Nincs ünnep? S ki ajándékcsomagot kibont?
Koraest dere szikrát ha vet ágy mögé,
lábujjon lopakodnak – becsapott a vágy –
csomót bontani, hámozni nagy, óceán-

kék szemmel. Valakit majd kitalál az Úr,
ha már átkötözött s ládahomályba tett –
képzelődve betöltött, mire kellenél.
S kitalált valakit jó Urad: összevarrt

vele. Ládahomály ágya azóta úsz-
tat (Miracoli alján iszapos rión).
De ős-rajz vonalából tudod: Angyalát
régen Ő nem a kősír üregébe zár-

ta: péntek tetemét vonja ölébe! – Várt!
Vasárnap kövön ült, honnan a Fény kitört,
s: szárnyas énekes, ujjongva a hírt, a Mennyt
korbácsként Jeruzsálemre suhintva szállt.

Rég történt. Nagyapád könyvlapozó kezét,
kisfiú, ne feledd mégse. Nem Úr ez így!
Szerető Atyaként, lám, csomagot csinált?
S őrangyalt kötözött rád – ugyanő? Gyanús!

Kicipelt ide, s zsákját bevetette hí-
nár s hal nélküli holt víz közepébe? – Ő?!
Jó Atyád?!… De ha fordítva esett ez itt?
Majomház a világ. Únta. S bedöntve sár-

víz iszapja alá, Márk toronyoszlopát
undorodva belédöfte a féregu-
szadék-bolyba! – Eközben veletek betelt
az Idő. Töredékfény mutogat, s kivánsz

Sábát? Szűz tavaly-éjt? Filmet a fénytörés
csillagról levetít: Margheritán haránt-
sugárzás kicsi zsonglőr öle mágnesét
villogtatja; sebes gondola zsámolyán

Szávitrit szemed ámítva követ? – Nem é-
rinthetők! Olyan épp mind, aminő a kép
szavaddá kötözött háza; vakablakárny:
Jóerős doboz átkötve aranyzsinór-

ral, mélyén veled, s ünnepnap elővesz Ő.
Őrszeráf ül a ládán, keze csenget. – Ó,
ajándék leszel, azt hitted előbb. Kevés
kétellyel sokat álmodtad. S a többit is.