Királyleány! A kíséret előkerült.*
Ne mondja senki: káprázat! Előbb a nap-
sugár a házfalon – szőnyege szőve hűlt
– ez már magában is, mintha e pillanat
csak ekkor, és megint már sose lesz. Leült
a kút kövére, fény lepte, s a víz fakadt;
de furcsamód: belülről kifelé, s bedűlt
ölébe – fény a kútból! – be, egy égdarab.
E percben ott vonult háta mögé. Repült?
Vagy összeállt a résből, ami úgy maradt
egy óra?, évezer? – mind csupa kőalak!
Oroszlánján a szomj is faragott! S a fürt,
fején a pátriárkának, ahogy haladt.
Királyleány e nő: Sába. S hazája vagy.