Az éjszaka egy kísértet megállt:
„Ki ismeri fel e kockás szövetet?
Ismernéd a nyúló holdat odafent?
Ha itt lappang, az ismerős homályt?

Mamlasz! – Vacogó nyomodon járok!
Szürke lomb alatt Anna bolyonghat itt?
Zörögnek lámpásuk himbáló kocsik.
Tengelyükre les a hűvös árok.

Sudáran mögüled fut! Lobbantja szél! –
De szembe, fiam, belém karolva lásd!
Hűdött lugasodban, ha fölgyúl a fény,
nézd csak, nékem hogy illegeti magát!

Hajlongnak a fűzek? Derékba törték!
Folyó hancúroz hullámos hajával!
Kékkockás szoknyával arcát lefödték,
kik megtalálták hajnalhasadtával.

A vízben szétolvad a tégla. A kő
hajszálereibe beszívta vérét.
Tűz-bozont alatt a semmirekelő
örvény vette előled tüneményét.”