A konyhaajtón magas küszöb.
Ott ültek sok este rokonaim.
Ölünkbe hulló éjszakáktól
lettünk áttetsző akvamarin.

Közös álmokból kiömölve,
mint július fehér kavicsai,
napraforgók sötét szárnya alatt
a szó kezdett aranylani.

Csillaghullást néző kisgyerek,
láttam, fabimbók ágak végiben
fémzenével kipattogzanak
s nagyanyámra úsznak, mint mély vizen,

egy elképzelt-megtörtént mesén.
S nyílnak ráncos homlokú fején.