Mostan, ha nagyvágó lennék,
én olyan autót vennék,
hasa elől szemlesütve
az eső elmenekülne.
Kétfelé fésülve esne
virágra, fára, üregre,
kéményseprőre a tóban,
lelkész lányára ivóban,
gőzfürdő kövérjeire –
s nem esne csöppje se ide!
De pereg odún az ostrom,
fatetőn, nádon, szalmaroston
egérfog-szuronyok, dzsidák
pergő vize veri Dsidát,*
veri ölemben a könyvet,
hűti csontomban az enyvet.
Ágas-házas violamag,
kit a néném fölakasztgat
gerenda-kampóra érni,
ingamód se tud kitérni.
Töredező ágbog-magház
lucskosodik, esőn hintáz,
ázott szoknya suhogása,
akasztóján hideg rázza.
Nincs is itt már mit csinálni,
boglyamély szárazig ásni,
sáncot vetni rongyaimból,
azt álmodni, hogy tücsök szól.