Itt hever a kőpadon.
Fák a tisztást, a vad
álmait alvót körül-
állják a férfiak.
Homlokára mint a haj,
lelkére égő almaméz
oly hamvasan csorog, hogy
azt mondják: Odanézz,
de szépen elaludt!
Másodszor bukott a nap
vajúdó ár alá.
Még örvény nyílik s a hab
sírdombra dőlt virág.
Ha álma tart, újra lát
minden órát megint.
Hallja gerlék sikolyát.
Ölébe rongybabát
beomló házból vetett
egy kislány (maga helyett)
s mama-fényképeket.
Egy néni vízben égett
odú-ablakában.
Látta, hogy örök függöny
zárja körül a házban.
Jeges csillagkert, látta,
árvízbe leszakad,
kristálylabdája gurul,
földöntve házakat.
A víz fölött lángból gyúrt
csattogó lófejek.
Zabáltak a tűz körül
rongybábut, rongy szivet.
Míg megtelt a csónak
s egy lázgyötört gyerek
válláról a lidérc
rá nem hemperedett,
s iszonyától berúgva
a partra nem borult.
A kisfiú lidérce
vadul utánanyúlt.
Alszik. Megmentett leány
rá kabátot terít.
Jelzi trombitaszólam,
ismét esteledik.