Szent szeplők a hajnali porhóban.
Kitakaródzó Zsin csókom oson,
és meglesem, csípőjén hogy dobban
gyönyörű ütemünk arany dobon.

Fakoronák lettek a rímeim!
Idegen lányok mosolya de rég
suhan, mint árnyával a Zeppelin…
– Violán csak nem a Múlt tüze ég?!

Múlt tüze loppan lábujja fokán?
A forrás szomja vagy, Történelem?
Hány lányarccá válsz szét Zsi nyakán,
hogy egyetlen arc légy verseimen?!

Múlt tüze perzsel bűbájú bokán?
Szerelmem emlék – bár sohasem volt?
Hány szem bogarából néz Zsi puhán!
Rózsád szirmait kéne tagadnod?

Történelem, nekem lányszemből állsz.
Benne láttam ölük rózsájáig:
míg Zsi göndör páfrányosából szállt
a vers, lét-alatti lány, a szádig.