Kép sárga mezőben

Szájam szögletéből hullámzik elő
ez a hideg, sárga mező,
ez a holdfény, ami apadt
folyót öblít, fákra fügeként tapad,
ez a házsor, cserepe zúzott, törve,
ül fonnyadón ráncos körte
a vénasszonyok kontyain.
Állnak hideg mezőben odakinn,
legyezi őket a szél és mind öreg,
le sem tapossák a füvet,
gyűrűjük fakó, vasból van –
véraláfutásos táncuk elé
miért futottam?!
Ahova lépnek, nem ég a fű hegye,
meghidegült csípőjük ünnepe.
Mint egy ide-oda nyúló
tojás formáját nem lelő hurok,
vacog tőlük a szív, epe.
Megfúlok.