(1945. januári emlék)

Félig ágyú, félig foszló
vasból egy szörnyszülött rózsa
nőtt a ház előtt a hóra;
vegyült bent magyar s orosz szó.

Az akna kiütése most
piros parázs gyertyafényben
olyan volt a vaksötétben,
mint a falra kötözött hold.

Anna és én a lyukon át
leskelődtünk a szobába,
de nem láthattuk, hiába,
kit bántanak a katonák.

Csak elképzeltük anyánkat,
Ibolya nénin a rongyát,
s ágy fölött rejtik árnyak
az aranypapír Madonnát.

S rejtekükből át a havon
robog a zsákba bújt kislány,
s robog fiúja is, tisztán
látva a rémtettet nagyon.

Rántva ajtót, fogantyúra
egyszerre dermedeznek ők.
Nézik őket a bennlevők;
három kéz megáll a sóban.

Anyánk keze a tál fölött
a kására szórt borson áll.
Aztán gyorsan helyet talál
nekünk is két ruszki között.

A kása mellé kleba jár
s fél fej hagyma a kenyérhez.
Később, közös dunyhánkba’ már
Anna keze ér enyémhez.