1

Egy évet dobtál el, hogy őt szeresd!
Habra hajló júliust, a forrást.
A fák karában ölelkező lányok
elől szerelmet ő font rád.

2

A könnyű völgyek szerelme tied lett,
tied a körtefákon hintázó gyümölcs,
mákszirom lelkével rózsa is kellett,
merészség, hogy piros versed ölébe öntsd.

3

Alul a szél, a távlat nyújtott ujján.
Kigyúlt elméd, míg az ég ölébe vágyik,
feszít a szenvedély, ahogy egyre fújnád,
vérszomjú, aki betör téged! – az áll itt.

4

A szél lapul, a távlatok égők,
örvénylő ihletem egyszer még tiéd!
Erősebb, mint a fuldokló szellő,
menyegződ kertjében tátogó bibék!

A lángra érő halmokon imádna,
hálókon át ha lanka leng elébed,
míg karod közt a Hold leszáll a Napba,
ölelésünkből lenne, vers, az éked.

5

Királynőt, nimfát szeretni nem lehet.
Érett ajkú lány, imádlak.
Egyszerűség karján a lelked
zöld tavaszt áraszt.

Felépítettem mindent – a fekhelyed!
Nap zuhog, levegő áztat.
Vesd szalmádra, szóltam, s: védd, szeresd,
Annám imádjad.