Add szemedet, a tiszta lámpát.
Virágos tenger és kikötő.
Mély öblében a szédületnek
(mint ezer kivérző rózsatő,
illatos, forró, halálra szánt)
leszáll az est – nem volt alkonyat,
vágyom szemed fényébe fonni
még egyszer csapongó hangomat!
Szemedben akarok fürdeni!
Bombatölcsér gödréből tavat
(ahogy földről fölemelt szemed)
árasztott körénk a csók alatt:
bal kézre tőlünk a temető,
alattunk csobbant a Jutadomb,
s repülők magasságáig ránk
tornyosult a tenger puha lomb.