Rohamsisak.
Rajta lyukon tódul a hab.
Véres kelyhe parázs hóval.
A pisztrángok rásiklanak
s mulat a víz
gyöngyzenével, ringatóval.

Fönn a bozót
néha pattan – rőzséje gyúl.
Holt katonán csupa láng száll:
tüzes Nap még utánanyúl,
feszül a tél
a hóban, vad, négy mancsán áll.

A halottak
tisztelegve néznek terád.
Átlőtt sisakjukba füvek
pergik csupasz magvukat át.
Oly dermedtek,
mint veszélyes csókban szüzek.

De van ám itt
fekete meg tüzes bogyó!
Vérszínű ág-fejdíszedet
hullt madárként lepi a hó.
Véres csizmád,
mintha járna fellegeket.

Ahogy a hó,
úgy a harctér is elomlik.
Tömült harang a jégbucka.
S ó, hányszor tovairamlik
az alkonyi őz,
mielőtt holtan lebukna.