Enyhe hagymaszár, sima, gyenge, s csípős!
Nyílna hűs husán szaladó idő még?
Zöld szakálla vad szaga száll – s esengőn
bomlik az emlék.

Hol korog hasad? Neked is telik most?
Úgy harapta szád (nevető szemed könny),
mintha villogó szinezüst tálcán
volna az őzhús.

Csókolózva kétszereződne, s csípné
vissza szám s a szád nefelejcs időnkké
tegnapunk, ha egybeborulva most itt
érne a sortűz.