Nincs az a meleg, puha száj,
úgy tapadó,
mint ez a hideg, csupasz táj.

Az éj tengere árad. Ó,
jeges hó hull,
didergő számra szakadó,

elsüppesztő takaróul.
Nem ám kint száll,
énrám bensőm réme zúdul.

Tíz vad társamon se hintál;
mind fekete,
pókszárakkal akiken áll

a lámpa rácsszerkezete.
Hideg eső.
Bennem hulló. Múlt sebe-e?

Rossz álmot hajtó temető?
Koporsószög?
Gézbe pólyált szíve? Merő

méreg-pehely? Fehér sórög?
Életadó?
Széthullt lelken nyugtató föld?

Bensejében tűz a lakó?
Csont-kasomat
melegével simogató?

Védeni jössz mélyben magot,
gondoskodó jó gazdám, Tél?
S csírázhatok?!