Vörösödő erdőn kiszökell egy őzbak,
mint tűzvész ha támad, ijedt a szökése,
míg dörög az út a szemberohant fák közt,
Budapestig követ szeme kifent kése.

Mikor rabautónk visszafelé száguld,
országúti fák lombjából a vak este,
nagy, fekete járom, rászakad a szívre.
Nincs, ki mélybe vesse.