De furcsa madarat láttam ma!
A Galyára tárt ablakban ült.
Bíbor fejével mintha intne.
Egyszercsak minden elmerült.

Remegéssel és foszladozva
merült alá a napfényes nap,
s a bíbor madár újra bíztat,
gyolcsaidból kibontsalak.

Habot hányó piros kutyák
éles foggal húznak elébem.
Fiú-csókkal mandulaszín
szemhéjadat hiába érem.

Sovány karod hiába fognám.
Lecsuklik, mint a hattyú feje,
ha az ég pántját megrepeszti
halottan úszó szárnya nesze.

Nem sírok. Átkozódom, anyám.
Megölném a bíbor madarat.
Bűvös szeme már nem mered rám.
Könnyre lakatlan ég fakad.