Úrnőnk: Győzelem. Elnyerem kezét!
Dózsa tűzszékét, aggok zsámolyát
(láttátok, hogy szálltam a lápon át?!),
ha nem is nekem ácsolta az ég.

Láttátok, hogy szálltam a lápon át,
míg minden zsombék farkassal üvölt,
gyermekkorunkhoz nem maradt hü völgy,
érzem harangkongásuk ostorát.

Most minden zsombék farkassal üvölt,
kigyulladt hídról lápba dönt utam.
Isten szeme közt szétcsapó futam.
Fölemelem sorsom, mint vaspörölyt.

Ha kell, a lápon át szökik utam.
Ha kell, a láp alján is repülök.
Farkasok lába közt: varangy, ülök,
s az ocsmány maszkban szellemem suhan.

S ha véres foguk lánca körbeér,
az ocsmány maszkban szellemem repül,
egy szál atomba zárva ül – belül!
mert igaz, hogy a cseppbe tenger fér.

Ha széthasadt, a szívem elvetem.
S ha agyam anyaga lesz akadály,
magam őrlöm szét, éhes Vad, zabálj!
Szál atomba zárlak, győzelem.