Mint a szél, vad-hirtelen
elrepült hány év velem.
Szívem hűlni kész katlan,
porlik. Mégis rejtelem.

Hiába bontogattam,
magamnak sem maradtam
virágos messzi bűnök
lángjával teli katlan.

Mélyében ott szerelmem?
Aranyból ajka verten.
Hiába szól a rózsa.
Ág alatt feje, verten.

A hó is véreres lett.
Hólé? harmat? – kereslek
téged, kézzel fogható!
Helyedben pára reszket.

Vedlő fekete frakkban,
árny, vízbefúlt alakban
minden ajtót sorra nyit.
De kár! Mindenütt laktam.

Mit szólhatna? „Nincs tovább!” – ?
Megunt dolgok vak sorát,
hallom, döngve veri szél.
Ver minden csillagon át.

Nincs más a pillanatnál!
Hangtalan, ahogy hagytál,
szám, Uram, hadd repedjen.
A hajnal áthaladt már.