A fülkesor a fallal fordul
itt láncon lóg a megállt óra
a késfényű tető kicsorbult
nem emlékszel a fordulóra
a fülkesorra ott azon túl
a nyírtkoponyájú lakóra

Itt szétette a szó a selymet
itt megette a nap a bőrön
a fülkesor a sarkig elmegy
a szőrehulló arany őszön
megég a fű míg kőre ejted
tenger kopás az elmenőkön

A tekebábu csupaszságon
szén hátuk alatt csontfehérig
lesúrlódott innen az álom
a szem istállószegletéig
ott maradt csak mint széna nyáron
egy kiscsomó zöld tűz az égig