Gyurkám! Rosszkedved hessentse hamar
ez az együgyű kamilos strófa.
Belehajlik, nézd, a nőiszirom,
mintha ő is gondolatom volna.
Karcsú levele csupa zöld lándzsa.
Megvéd a gyötrelemtől egy percre.
Szelídül, illan a szél odakünn,
füttyög: mi lesz ez, tréfa-e, vers-e?
Magától születik ez a pár sor.
Mint kertmélybe illat, vakon vezet.
Hol batyuba kötöm átkos sorsom,
Dunába vetem a korlát felett.
Gyurkám, többé te se szomorkodjál,
mivel batyudat is kicipelve,
hídláb örvényébe csak bedobnám –
életed batyutlan múlva teljen.