Hallgat a kínod, hallgat a fátyol
alatt a keskeny, keserű száj.
Villámok villognak, zengnek távol.
Rajtam gőgös, lázas keselyű-báj.
„Díszítem magam akácfalombbal.
Olajvirág porán visz utam.
Hadd fogjalak, anyám, karommal,
mikor fiad kigyúl és elsuhan!”
Így akartam szólni… S hogy jó vagyok!
S hogy: „Anyám, nevetve szeressél!”
De szemed csak konokul hallgatott,
s úgy hulltál karomba, hogy elestél.