Béri Gézának

A szél emelte fel,
a szél kiáltozta szét!
Ne kezem után kapj,
ne kapkodd hűlt helyét.

Ömlik ez a dal, hát
ne folyjon hiába ki,
a szél emelte fel,
csípő, vad szárnyai.

Rabló rohammal visz
odább kétezer évvel,
a szél emelte fel,
vívj érte a széllel!

A széllel, mi a rőt
kövek között a vihart
rabszolga-válladra,
mint lány veti a kacajt,

a széllel, mikor kék
óceán hullámait
kergeti elnyelni
gyümölcsöd, virágaid,

a széllel, ha röpül
s neki oly egyre megy,
téged csókol szájon,
vagy aki érte megy

kétezer év múlva
s leteríti a havon,
s szikrázó tetemén
zsákmánya lesz dalom.