Ha költő ír regényt másképp kell olvasnunk. Történet helyett sorsokat, mondatok helyett képeket, közlések helyett gondolattársításokat. Kárpáti Kamil könyve sem sorolható be a hagyományosan értelmezett regényműfajba. Akinek a vers az anyanyelve, annak prózájában is a látomásosság a meghatározó. Az elmondani kívánt üzenethordozója nem a történet, hanem a képsor. Gyönyörű, érzékletes, szimbolikus, egyéni képsorok.

Ha azt mondjuk Kárpáti Kamil művéről, hogy szokatlan, abszurd, allegorikus, mágikus, akkor olyan jellemzőit írjuk le, amelyek a „valami megnevezhetetlen más” kategóriájába sorolják be a regényt. De melyik műalkotás nem akar tudatosan különbözni a megszokottól? Ha azt írjuk le Kárpáti Kamil könyvéről, hogy szürreális képekkel fogalmaz, s szereplőinek kapcsolatát vétkek, szorongások deformálják, akkor nem kérdezhetünk-e vissza? Van-e szürreálisabb a recski börtönnél? Tud-e Duchamp annál torzabb emberfajzatot alkotni, mint azok a börtönőrök, akik röhögve, a költő szeme láttára elégetik verseit? Ha azt közöljük Kárpáti Kamil regényéről, hogy leplezetlen erotikája zavarbahozó, akkor nem kellene-e azt is mondanunk, hogy az irodalom nem prűd? Gondoljunk csak például Janus Pannonius, Krúdy, Móricz, Tersánszky vagy Updike műveire.

Kárpáti Kamil alkotása gótikus mű: katedrális. Zsúfolt freskói mindenről szólnak: egy ember életéről. Egyetlen ember élete tartja össze a katedrálist (világot). Életének dimenzióiból látjuk a katedrális részleteit. A legmeghatározóbb dimenzió az emlék. Az emlékképfejezetek gyermekkori emlékei kúszó levelekként kígyózzák be a falakat, a börtönévek emlékei lángnyelvmotívumokként fognak körbe mindent. A főhős életszakaszai külön névvel jelöltek (Puckó – kisfiú, Gentile – kamasz, Harleonah - felnőtt), ám ezek olyan ismétlődő és egymásba fonódó állandók, mint a tátott szájú vízköpők rögzített sora. Az utazás dimenziójából egyaránt rácsodálkozhatunk az örök kultúra színes falaira (Firenze, bécsi dóm, és beleborzonghatunk a vérszagú börtönfalak (Kistarcsa, Recsk, Kisfogház, Vác, Tatabánya, Márianosztra) elénk tárulásába. Az utazás szabadsága hét és fél év fogolyemlékeivel terhes. „A nemi vágyat ontó rózsaablak” (100. p.) a katedrális kitüntetett pontja. A szerző nem lábjegyzet erotikát, nem utalás erotikát ír. Ebből természetesen nem következik a másik véglet, hogy műve az erotikáról szól, hanem inkább vele mond el valamit. A tíz nemi élmény leírása szuggesztív, szavak kerülése nélküli, sorsot kifejező ábrázolás. A szürrealizmus legnagyobb szobrásza, Marcel Duchamp mondta A menyasszonyt agglegényei vetkőztetik (1912) című alkotása kapcsán: „a vetkőztetés nem csak a nemi aktus, hanem a kínzás előzménye is.” Kárpáti Kamil erotikus leírásaiban mindig ott van a testi brutalitás, a megalázás élménye. A nemiség etikája a társadalmi etikába ágyazott.  (…)

Az egész kritika olvasható Vörös Klára: „Egyszerű tisztességgel” (2011) »