Diókat törtek, jöttek ünnepek,
ti angyalok hajára ültetek,
kerek fejekkel tömpék, vastagok.
Hegedűtokba kagylókat rakott,
vékony ujjal a fagynak kopogott,
száncsengőt hallott, ablakot nyitott,
tarka köntösű lányok a havon,
nem látta senki – kacagott azon,
a lakomán csak szótlanul lesett,
súgott valamit – mégiscsak neked?
de rászisszent a kín, lobbanó tű,
és olyan lett, mint a kitépett fű.
Rőt lett arca, mint egy túl-telt alma.
Szemében gőg volt és mesék szarva.
Letaposva, miért is állsz te ott?
Ti nevettetek, tömpék, ittatok.