Sok éj talált miránk a nyolcszögű
keresztelő körül. Sötéten állt,
holott az angyalok kövét, ha hűlt,
finom suhintó szél legyezte fönt.

E szél madár neszébe öltözött
Bigallón és a bíboros falán,
de itt Salome várta Jánosát,
s Heródiás fejét levágva ők

együtt táncolnak át a tűfokon.
Csak egyszerűbb e kép, a „tű foka”,
ezért a versem így jelenti most
(de bíboros falán a Menny is ott,

aranyfonállal, s esküszöm, Salo-
me Jánosát a lába közt repí-
ti rajta még tovább, a Menny fölé!)
amíg spanyolfalát a hugyszag itt

Bigallo-sarki testre nem veti:
– Ne nézzük őt!… Elnyúlt fiú, üveg-
szemével égbe bámuló. A száj
tövén talán Salome csókja: hó-

pehely, lefolyni kész, s a vér, a vér
Heródiás szökőerén szökött,
ahogy Salome kardra tűzte fel?!…
Fecskendőtű-kazalban álmodik.