(Egy világosi házi muzsikálás után)

Szemedet, meleg jánosbogarad
betakarja egy-egy levélszirom,
mert virágnak látom szemhéjadat,
s lélegzésed a vers papiromon.

Mosollyá nyílik álmod zenéje:
az esti zenekar játszik tovább,
s a fonott burájú lámpa fénye
siklik a tóvizi hullámon át.

Már hajóvá alakult a konyha!
Árbóckosarában a Hold lobog:
fényéből szőtt hálóinged fodra,
de furulyádon billeg ujjsorod,

s a két István, testvéred s Pista bá’,
a furulya-társ s a mandolinos
muzsikája kísér mindenhová,
álmod égi, földi partjaihoz.