Galambosi Lászlónak

1

Ülünk. A sétányról nézve: két úr napoz a teraszán.
Két naplopó úr (még mindig a járda széléről nézve)
emel sötét, pezsgő italt a hársfaágak magasán,
felékszerezett nőik nélkül merengve messzeségbe.
Félmeztelenségük zsakettszabású, sőt, már frakkszerű,
mint virágvasárnap a püspök, ötszázforintos-lilák,
vesd versed bombáját rájuk! lök fölfelé egy ifjú Illyést az unt revü,
a nép fiát, az ápolt kert alá a leintett világ.
Mint vágóhídon a villanytagló, ront rám e látomás:
ülünk a Kacsalábonforgó Várban Galambosival,
lábunknál kétnapos éhsége zászlóvillanás
Illyés markában, és átszegez zászlója villámaival.
Ó, a harmincas évek gyaloglói, e Bombavetők!
Puskaporuk Kanári-szigetté szóródott a mában.
A világmegváltásból kikerekült pár villatető,
s én, később kelő? – villaerkélyen nyújtózik nyugágyam.
Bókol a hársfagally sárga csokrával szívem fölött:
a sétányról nézve (s belülről is) e kép arcukba vág,
akik elől odább röpül a Huszadik Század, örök
epiktétoszi égből mintázva csak káprázat-hazát.

2

Ülünk. Hogyan hevert bárói ágyban József, tünődöm,
ha kastély húsz kéményéből fonódott rá a füst, a tél,
s a forradalom kölcsönvett színéből zeke a nőkön,
s vadászó urak frakkja a parkban, mint véres kaszaél…
S az ijedelem, hol átsuhant a fenyőfákon, esett
fellegformájú csomókban szűzi hóra még szűzibb hó,
s finom virág-lábnyomuk vágták bele izgatott ebek –
ott milyen vendég lehet az ezüst világukra tipró?
Mikor a vascímeres kapu zárja mögötte kattant
s a kabátzsebben cincogni kezdett némi útravaló,
a párnapuhány vendégséget megváltoztathatatlan
tehervonat-közeledéssel metszette át a való.

3

Ülünk. Belülről nézve: két nincstelen a vendégségben.
Vendég a Balaton-szag s a verőfény barna lazúrja
mellkasunkon – s az émelyítő tudatnál egyebünk sincsen,
hogy miért hasonlítunk mi annyira éppen két úrra?!
Miért nem két bronzvörös szoborra? Szfinxoltár-kövekre?
Nem! Az ifjú Illyés nótája kipusztíthatatlan itt
(itt belül!), kapaszkodik föl a rododendron-övezte
kacsalábra, s kapaszkodik tovább úri álarcomig.
Hát ne mondja ki, amit mi frissebb élményből tudhatunk!
Botunk, kalapunk nincs: annál gyorsabban menjünk, barátom!
„A tündöklés másnak virít! Nekünk sár alatt van Napunk.”
Ütközz át rajtunk szegénység, vértünk, ez álarcosbálon!